2015. március 21., szombat

Megtört a digitális fejlődés



            vs.         


„Megtört a digitális fejlődés” címmel jelent meg cikk a Metropol újságban 2013. november 21-én /csütörtök/ a 4. oldalon.

Ebből idéznék:

Internet. A 15-29 évesek negyedének otthonába nincs bekötve, ötödének nincs is számítógépe.
Változás. Megtorpant az internet-hozzáférés terjedésének üteme.
Okok. Tartósan leszakad egy réteg, amely nem jut hozzá számítógéphez és internethez.
Kimaradók. Többségük nem tanul és nem is dolgozik.

Öt év elmúltával sem netezik több fiatal.
(az internethasználat) Egy határon túl nehezen terjed, világjelenség.

Több százezren leszakadóban

Az is kirajzolódik, hogy kik alkotják a leszakadók tömegét: az észak-magyarországi és észak-alföldi fiatalok körében 30% fölötti az internethez közvetlenül hozzá nem férő 15-29 évesek aránya. Negyven százalékuk komoly anyagi gondokkal küzd: státusuk is nehézzé teszi helyzetüket. Ezeknek a fiataloknak minden tekintetben rosszabb a helyzetük, mint az átlagnak.
Egyharmaduknak nincs állandó baráti társasága, szabadidejük java részét otthonukban töltik el, még hétvégeken is, sport vagy aktív programok nem szerepelnek a napirendjükön. Informálódni is inkább a televízióból szoktak.
Közösségi oldalakat a fiatalok 69%-a használ, ami 6%-os növekedés 2008-hoz képest.
Érdekesség az is, hogy a fiatalok 175-re becsülték az otthonukban található könyvek számát, ami jóval kevesebb, mint az előző, 2008-as kutatás során saccolt 265 példány. E-bookból ugyanakkor átlagban 4 darabbal gazdagodtak a háztartásaik.”

Véleményem szerint kézenfekvő megoldás lenne ezen fiatalok számára még inkább, hogy valamilyen figyelemfelkeltő és hatásos módszer révén könyvtárhasználókká váljanak/válhassanak.


Felhasznált kép forrása: